A FLAMENCO TÖRTÉNETE

Ahhoz, hogy megértsük, mi is a flamenco, érintenünk kell három fontos történeti tényezőt, a cigányok (gitanos), a hispániai mór birodalom, az Andalúziai Emirátus (Al Andalus) történetét. E két tényező óriási szerepet játszott a flamenco kialakulásában, fejlődésében. Hatással volt a flamenco fejlődésére a tengerentúli hatalmas gyarmatbirodalom, az amerikai kontinens meghódítása is.

Foglalkoznunk kell a flamenco kialakulásának történetével, a dalok, táncok eredetével és azzal a ténnyel, hogy a flamenco mai összetevői:

  

cante:	az ének
baile:	a tánc
toque:	a gitárjáték
jaleo:	taps:           palmas ujjcsettintés:     pitos
	ülő pozícióban a lábbal a ritmikai hangsúlyok ütése kiabálások: pl: Olé, az énekes biztatása: pl. asi se canta a táncos biztatása: pl. asi se baile

 

GITANOS

A cigányok őshazája a nyelvészek számottevő részének feltételezése szerint Észak-India (Panjab tartomány). Nyelvük szerkezete, szókincsük alapvető része, antropológiai jellemzőik mind ezt látszanak bizonyítani.

Nem tudjuk, mikor és miért hagyták el a cigányok Indiát, de jogos feltételezés, hogy a népvándorlás utolsó mozgását követve legkésőbb a XI-XIII. században jutottak el a Bizánci birodalomba. Nyelvük görög jövevényszavainak nagy száma alapján indokolt az a feltételezés, hogy itt új hazára leltek, és hosszan tartózkodtak a területen.

Az 1300-as évek elején Szerbiában hallunk cigány rabszolgákról. 1348 táján a havasföldi vajda ajándékoz 40 cigány családot a tismanai kolostornak. Cipruson először 1332-ben, Korfun 1346-ban, Krétán 1322-től, Nauplionban 1398-ban említenek az írások cigányokat. 1416-17-ben a cigányok nagy számban jelennek meg Európában. Először Magyarországon majd a Német-Római Birodalom számos városában: Brassóban 1416-ban, Nagyszebenben 1418-ban. A Szentföldről jövő zarándokoknak mondják magukat. A „szegény zarándokokkal” mindenki együtt érez, adományokkal látják el őket, azért, hogyha a Szentföldre visszatérnek, imádkozzanak az adományozókért. Zsigmond király és német-római császártól anyagi támogatást és menlevelet kaptak.

Megfordulnak Franciaországban 1419 után, Spanyolországban, 1447-ben, Angliában 1440 előtt, Skóciában, 1492-ben, Lengyelországban, Litvániában a XVI. században, a skandináv országokba 1513-14 között kerültek.

A XV. század kétharmada a cigányok számára látszólag aranykor volt, hiszen bőségesen ellátták őket. Valójában már ekkor megnyilvánult az integráció, és a feudális társadalomban való megmaradásuk lehetetlensége.

Spanyolországban V. Károly (1516-56) törvényei értelmében a mórokkal és a zsidókkal együtt a cigányokat is kiutasították, üldözték.

Franciaországban majd minden évtizedre esik egy-egy súlyos cigányellenes határozat. Angliából kiutasítják, halállal fenyegetik őket. Az egyházak is megtagadják a cigányokat.

Ebben a 100-150 évben csak az teszi lehetővé a cigányok életét Nyugat-Európában, hogy zavarosak a politikai viszonyok, azaz a cigányellenes törvényeknek általában nem tudnak érvényt szerezni.

Tökéletesen más a cigányok helyzete Európa keleti felében. Az ember és kézműves hiány, a hadikészülődés a törökök ellen, és a kevésbé szigorúan szervezett társadalmi élet igen sok lehetőséget kínál minden újonnan jött számára.

A fémmegmunkálás végig kíséri a cigányok magyarországi történetét. Nem kevesebb megbecsülést biztosított az erdélyi aranymosás.

A XVI. század elejétől egyre gyakoribb a cigányok zenészként való alkalmazása. Gyakorlatilag problémamentesen jutottak szerephez és munkához a török-, majd az orosz birodalomban.

A XVIII. század közepétől a cigányok sorsában gyors és óriási változás áll be. A felvilágosodás eszméivel átitatott uralkodók keresik a cigányok jogainak elismerését, megkísérlik gazdasági és társadalmi lehetőségeik megteremtését.

Spanyolországban, 1783-ban eltiltják a cigány (gitano) név alkalmazását. Akik lemondtak a cigány nyelvről, azoknak megnyílt minden állami állás, funkció, foglalkozás lehetősége.

Magyarországon Mária Terézia és II. József rendeletei kimondják, hogy minden ember természete szerint egyenlő, tilos a cigány név alkalmazása, újparasztot, újmagyart kell mondani. Megtiltották a cigányoknak a vándor életmódot.

           

AL ANDALUZ

Hispánia az V. század közepén teljes egészében a nyugati gót és a vandál uralom alá került. A vandálok tovább vonultak Észak-Afrikába, a nyugati gótok maradtak. A félsziget a nagy kiterjedésű nyugati gót államhoz tartozott, amelyben megkezdődött a feudális viszonyok kialakulása. A nyugati gót nemesség hamar összeolvadt a félsziget déli és keleti részén élő hispániai-római nemességgel.

A VII-VIII. század fordulóján viszonylag jelentős méretű fejlődés következett be a nyugati gót társadalomban mind a városiasodás, mind a mezőgazdaság területén. Ugyanakkor Hispánia egymással állandóan hadakozó, feudális kiskirályságokra osztott, ami gyengítette a térség katonai és politikai erejét.

Ekkor adott I. Valid omajjád kalifa utasítást észak-afrikai helytartójának Músza Ibn Numeirnek a félsziget meghódítására. 711. július 19-én az arab-berber csapatok teljes győzelmet arattak a kétszeres erejű vízigót sereg felett.

Músza utódai, az andalúziai helytartók két célt tűztek ki maguk elé: mind nagyobb mértékben függetlenedni Damaszkusztól, és tovább folytatni a hódítást. Új fővárosuk az andalúziai Córdoba.

Az omajjád Abd ar-Rahmán (756-788) 756. május 14-én legyőzi az akkori kormányzó csapatát és Córdoba emírjévé kiáltatja ki magát. 778-ban még meg kell ütköznie Nagy Károllyal (768-814), akit Zaragózánál megver.

Ezután a béke időszaka következett, amely különleges helyet biztosított Andalúziának a muszlim civilizációban: a gazdaság, a társadalom és a művészetek fejlődésének időszakát.

Abd ar-Rahmán és utódai alatt nagyarányú építkezések indulnak meg: A córdobai Nagymecsetet (Mezquita) 786-ban kezdték építeni és csak a X. században fejezték be. Ezen másfél évszázad alatt csodálatos alkotások jöttek létre, mint a granadai Alhambra, amelyet I. Mohamed (1233-1273) fejezett be négyszáz évvel később. Még hosszabb ideig épült a sevillai Alcázar és sok más mór építészeti emlék.

Az arábiai, szíriai, berber és hispániai kultúra elemeiből a középkori Európa egyik legértékesebb kultúrája, a mór kultúra virágzott ki. Ezt az tette lehetővé, hogy bár Andalúzia elszakadt a kalifátustól, de az érintkezés soha nem szakadt meg az arab iszlám birodalom más részeivel: írók, kereskedők, iparosok százával telepedtek le az új hazában, hozták magukkal az arab, az iszlám kultúra több évszázados értékeit.

Andalúziából pedig az évente induló zarándoklatok vittek sok ezer muszlim hívőt az arab keletre, akik Bagdad, Damaszkusz, Medina, Kúfa, Bászra, Fusztát (Kairó) és más arab városokban tanultak, kereskedtek, éltek hosszabb ideig, vitték vissza mindazt az értéket, tudást, amelyet Andalúziában kifejlesztettek.

A Córdobai Emirátusban (Kalifátusban) ismeretlen volt az erőszakos hittérítés, vallásüldözés. A muszlin-arab szokások - az udvariasság, a tisztálkodás, a nők tisztelete, a lovagiasság - mély nyomot hagyott a spanyol nép lelkületében.

III. Abd ar-Rahmán állama az akkori Európa leggazdagabb országai közé tartozott. Córdoba, Sevilla, Granada hatalmas, gazdag városok voltak. II. Makam kalifa Córdobában huszonhét elemi iskolát alapított, ahol a szegényebb családok gyermekei ingyenes oktatásban részesültek.

Andalúzia első neves filozófusa a zsidó vallású Salamon ibn Cabirol (1020-1057) akinek művét az „Élet forrásá”-t már 1150-ben latinra fordították, ez lett a keresztény skolasztika alapja.

Hispánia északi részei, Kasztília és Aragónia a keresztények kezén marad. A keresztény Spanyol csapatok lépésről lépésre nyomultak előre, századok szívós harcával sikerült a reconquista (Spanyolország felszabadítása a mór uralom alól): 1118- Zaragóza, 1236- Córdoba, 1248- Sevilla, 1253- Murcia, 1263- Cadiz. 1491- Granada eleste után az egész országban elkezdődött a muszlimok erőszakos áttérítése és üldözése. A granadai királyság meghódítása, Kasztíliai I. Izabella és Aragóniai II. Ferdinánd házassága (az ún. Reyes Católicos: katolikus királyok), vallási türelmetlensége az iszlám uralom végét jelentette Spanyolországban. A két uralkodó 1457-től 1504-ig közösen uralkodott.

CONQUISTA

A XV. század végére Spanyolországot Portugália mellett vezető gyarmati hatalommá tették a nagy földrajzi felfedezések. Kolumbusz 1492-ben felfedezte Amerikát. Ez a spanyol gyarmatbirodalom XVI. századi kialakulásának kezdő lépése Közép- és Dél-Amerikában. Megkezdődött a hódítások kora, a conquista, amely a spanyol történelem egyik legjelentősebb korszaka.

1580-1640 között Spanyolország és Portugália perszonálunió keretében egyesült. A portugál gyarmatokkal megnövekedett Spanyolország ekkor éri el legnagyobb kiterjedését. Ez az az időszak, amikor a spanyol birodalomban soha nem nyugszik le a nap.

A gyarmatszerzés kezdetben a kereskedelmi kapcsolatok, a tengeri hajózás, a kézműipar és a tudományok fellendülésével, gyors meggazdagodással párosul. A gyarmatokról beözönlő óriási arany- és ezüstkincsek ellenére a XVI. század végére a mezőgazdaság, a kézműipar és a kereskedelem válsága és a háborúk következtében az értékes gyarmatbirodalom lassan széthullik. A három évtizeden belül kiirtott indián őslakosság helyébe tömegesen hurcoltak be Afrikából néger rabszolgákat (egészen 1880-ig).

Az afrikai és a spanyol-portugál kultúra és tánc összeolvadása a XIX. század végére Észak-Amerikát hódítja meg. A fehér mozgáselemeket is beolvasztva afro-amerikai táncstílussá alakul.

Európába a XX. század elején jelennek meg afro-amerikai táncok. A latin-amerikai táncok megjelenése az 1920-as, 1930-as évekre tehetők. A Samba 1924/25-ben, a Rumba 1931-ben bukkan fel először az európai báltermekben. Latin-Amerikából került a flamenco stílusok közé a guajiras, a milongas, a colombianos, a rumba gitana (rumba flamenca).

A guajiras-t a XVI. században a spanyol katonák hozták a kubai gyarmatokról. Ez a zene és tánc egy kubai ritmuson alapszik.

A colombianos kolumbiai ritmusból származó ének, tánc, gitárjáték.

A milongas lassú és nosztalgikus ritmusú ének és gitárjáték Argentínából.

A rumba gitana (rumba flamanca) kubai eredetű zene és tánc.

 

A mai flamenco-t Spanyolországban a 20-as-30-as éveiben járó igen tanult és tehetséges korosztály képviseli. A „nagy öregek” rosszallása ellenére megújították a flamenco zenét, éneket, táncot. Sokfelé nyitottak (jazz, latin zene, táncszínház, modern tánc), de megőrizték a műfaj mélységeit, átütő erejét, hagyományait. 

 ©Szabó Ágnes